Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
2026,05,07-én véglegesen kivonták a gépjárművemet a forgalomból, ezt jelentettem a régi biztosítónál, ez az ügy rendben látszónak tűnik, de amikor az újonnan (05.09-én) vásárolt autó biztosítását megkötöttem egy másik biztosítónál, az igazolt bonus kategóriát nem tudták figyelembe venni, mert állítólag nem találták a központi nyilvántartásban! Majd levelezések által kiderítettem ki mikor hol hibázhatott, a visszaigazoló email-ekban már azt írta a régi s az új biztosító is, hogy minden rendben, megvan az kártörténeti igazolás.De az új biztosító mégis díjhátralékot állapított meg, kérdésemre, hogy ez miből adódik még nem sikerült releváns választ adniuk(eltelt egy hét)! A kérdésem Önhöz, hogy mivel még csak kb egy-két hónapja vagyok az új biztosítóval szerződésben, felmondhatom e a biztosítást, és kereshetek e egy korrektebbet, vagy meg kell várjam a fordulónapot?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítási szerződést felmondani az évforduló előtt csak a biztosítóhoz benyújtott méltányossági kérelemmel, közös megegyezés által lehetséges.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 41 - 60 / 2957Tisztelt Kérdező!
A biztosító már rendezte a kárt, a jármű jelenkori eladási értékével kapcsolatban nem tud igényt benyújtani a biztosítóhoz. Ez már nem tartozik a biztosító felelősségi körébe, így jogi útra sincs értelme terelni az ügyet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérése továbbítva lett az ügyfélszolgálatunk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez nem kínál valódi megoldást, hiszen amennyiben legközelebb biztosítást köt, akkor fel kell tüntetnie, hogy okozott-e kárt. Illetve arra is érdemes gondolni, hogy az új üzembentartó szerepel-e már máshol üzembentartóként, hiszen ez esetben A0-ról fog indulni a bonus-malus besorolása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A legegyszerűbb, ha Ön marad a tulajdonos és vagy a fia vagy a sógora az üzembentartó. Üzembentartó váltás esetén új biztosítást kell kötni az új üzembentartó nevére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítón keresztül történik a számla rendezése. A Cascoval lényegesen gyorsabb az ügyintézés, hiszen ez esetben a saját autó kárát kell megtérítenie, nem a másik félét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A meglévő bónuszt akkor tudja átvinni az új autóra, ha eladja a régit.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A keresetveszteség meghatározására nincs általános szabály, többnyire személyi sérülés esetén fizet a biztosító keresetkiesést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben van aláírt alkuszi megbízása és felmondás kérése, úgy a CLB intézi. A felmondás kérését azonnal leadjuk az előző biztosító felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ügyfélszolgálatos kollégáink keresni fogják.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A befizetés módja attól függ, hogy milyen fizetési módot választott. Ez lehet csekkes, átutalás vagy díjlehívás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A rendszerünk sajnos automatikusan küldi az emailt, amíg nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Ügyfélszolgálatunk már foglalkozik az üggyel. Köszönjük a türelmét!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozott kárral kapcsolatos minden költséget megfelelő bizonylatolás mellett terítenie kell a biztosítónak a károsult felé. Amennyiben az autó totálkáros lett, úgy az új autó forgalomba helyezési költségeit is a korábbi totál káros autó kategóriájáig térítenie kell a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A csoportos betegség- és munkanélküliségi biztosításoknál a szolgáltatás feltételeit mindig a szerződési feltételek határozzák meg. Ezeknél a biztosításoknál általában alapfeltétel, hogy a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezésekor aktív munkaviszonyban álljon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak abban az esetben tudja megszüntetni a biztosítást, ha kivonatja az autót a forgalomból.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdésből nem derül ki egyértelműen, hogy történt-e anyagi kár, ami miatt biztosítási esemény alá tartozna. Amennyiben történt anyagi kár, úgy a károkozó KGFB biztosítójánál kell jelezni azt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díj nem tűnik el, ha újra szeretne rá biztosítást kötni, akkor az is számolódni fog a biztosítással nem rendelkező napokra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem fogalmazott meg kérdést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben rajtunk keresztül kötötte biztosítását, kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ugyanahhoz a biztosítóhoz is újra lehet kötni egy szerződést.