Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
1. KRESZ 31. § (6): „Balra bekanyarodó jármű vezetője a manővert csak akkor kezdheti meg, ha meggyőződött arról, hogy a mögötte lévő jármű nem kezdett előzésbe.”
2. KRESZ 34. § (1)–(2): „Előzni tilos olyan járművet, amely balra kanyarodását irányjelzővel jelzi.”
3. KRESZ 3. § (1): „A közúti közlekedésben részt vevők kötelesek úgy közlekedni, hogy másokat ne veszélyeztessenek.”
Az Úr csak azt hajtott, hogy ezeknél a régi kocsiknál nem látszik jól az index (golf 4) plusz már egy elég hosszú út volt mögötte, mivel külföldről ment haza.
Mit tudok tenni, fellebbezni tudok esetlég és mi a következménye, ha azt se fogadják el?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Írásbeli fellebbezést nyújthat be a biztosítóhoz, kérje ki hozzá másolatban a rendőrség által készített jegyzőkönyvet vagy határozatot. Panaszt tehet a MABISZ mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél is. Ha a biztosító a fellebbezését elutasítja, békéltető eljárást kezdeményezhet, ami ingyenes, nem jár peres kötelezettséggel, és sok esetben eredményre vezet. Ha a biztosító továbbra is csak részleges kártérítést hajlandó fizetni, és a káresemény nagyobb összegű, megfontolható bírósági kereset benyújtása. Ehhez javasolt jogi képviselő (ügyvéd) segítségét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1461 - 1480 / 2882Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden önrészt érintő káresemény visszalépést eredményez a casco biztosítási szerződések bónusz rendszerében. Megfontolandó a kártérítési igénytől való elállás, ha tényleg minimálisan magasabb a kártérítési összeg, mint az önrész.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Fordulhat mindkét biztosítóhoz a kár bejelentésével, de a kárrendezést csak egy biztosítótól veheti igénybe.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A koronavírus miatti egészségügyi veszélyhelyzet lehetőséget biztosít arra, hogy a lejárt műszaki érvényességű jármű részt vehessen a közúti forgalomban. A vonatkozó kormányrendelet értelmében a mostani veszélyhelyzet ideje alatt, azaz november 4. után lejáró okmányok - beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét - a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak. Ugyanez a határidő vonatkozik azokra az igazolványokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de automatikusan meghosszabbodott az érvényességük. Azonban egy okozott, vagy szenvedett balesetnél a biztosító vizsgálni fogja a műszaki vizsga meglétét, a gépjármű állapotát, ami kötelező felelősségbiztosításnál visszkeresetet, casco biztosításnál a kártérítés elutasítását is eredményezheti. Érdemes figyelembe venni még azt is, hogy a veszélyhelyzet lejártával mekkora sorok alakulhatnak ki a vizsgáztató helyeken. A vizsga állomások működnek, indokolatlanul a saját és mások biztonsága érdekében nem javasolt a halasztás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás nem terjed ki az elhasználódásból eredő károkra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítása futamidejének rövidítésével kapcsolatos kérdésére pontos információt a Signál Iduna ügyfélszolgálata tud adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítások kifizetése általában valamennyi szükséges dokumentum beérkezését követő 15 napon belül esedékes.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók csak hivatalos megkeresésre adnak ki információt az ügyfelekről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásban keletkezett kár esetén a tényleges kár értéke kerül kifizetésre, amennyiben a lakás valós értéken van biztosítva, amit természetesen befolyásol a a lakás biztosítási értéke. Amennyiben a lakás a valós értéknél alacsonyabb értékre van biztosítva, akkor a keletkezett kárkifizetése is aránylagosan történik. A tetővel kapcsolatos kérdés részleteit nem ismerjük, ezért érdemben nem áll módunkban kérdésének megválaszolása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Először is meg kell tudni a németországi Eurocar kötelező felelősségbiztosítójának a nevét. Ha Magyarországon történt a káresemény, a MABISZ zöldkártya levelezőpartnerek listájából (https://mabisz.hu/wp-content/uploads/zoldkartya/levelezoi-lista.pdf) lekérdezhető az Eurocar biztosítójának magyarországi partnere és ott bejelenthető a kár. A bejelentést követően a magyarországi zöldkártya levelezőpartner a Magyar jogszabályoknak és biztosítási gyakorlatnak megfelelően forintban rendezi a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szennyvíz átemelő szivattyú meghibásodására és az abból származó többletenergia fogyasztásra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ügyfélszolgálatunk a képernyő jobb alsó sarkában található chat ikonra kattintva érhető el. Ezen kívül írhat nekünk online is üzenetet ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Természetesen köthet, Kötelező biztosítás kalkulátorunk >> segítségével kiszámolhatja és megkötheti a biztosítását. Ha elakadna benne, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal telefonon vagy chaten keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Utasbiztosítási kalkulátorunk >> eredmény oldalán, illetve a biztosítások összehasonlításánál feltüntetjük, mely biztosítási ajánlatok terjednek ki a koronavírus általi megbetegedésből származó térítésekre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új kötelező biztosítás megkötését és a régi felmondását egy időben is megteheti (ez a CLB által is javasolt ügymenet), erre az évfordulót megelőző 60. naptól a 30. napig van lehetőség. Ha kalkulátorunkban megköti új biztosítását, mi intézzük Önnek a régi biztosítás felmondását. A kötelező biztosítás váltásának menetéről bővebben olvashat ebben a cikkünkben: https://kotelezobiztositas.clb.hu/blog/miert_erheti_meg_evfordulora_kgfb_t_valtani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Utasbiztosításnál, ha a biztosított már kiutazott, és az utazás során kerül az adott ország, vagy régió az „utazásra nem javasolt térségek” közé, és az utazó elkapja a koronavírust, akkor ez esetben téríti a biztosítás az utazása során felmerült sürgősségi orvosi-és egészségügyi ellátási költségét a biztosítási feltételben rögzített (limitált)összegig.
Útlemondás biztosítás esetében nem minősül káreseménynek, ha a célország az elutazás előtt felkerül a Magyarország Külügyminisztériuma által az utazásra nem javasolt térségek kategóriába,vagy az utazó fél a koronavírustól, vagy az utazás szervező (iroda) visszamondja az utat.
Utasbiztosítási kalkulátorunkban >> biztosítónként tájékozódhat, hogy vírusfertőzés esetén milyen szolgáltatásokat nyújt az adott biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Behajthatja évfordulóig a díjat a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók nem rendelkeznek az Ön által nevezett szolgáltató partnerekkel. Egyébként, ha Ön egy kivitelezőtől kapott költségvetést előzetesen egyeztet a biztosítóval és azt a biztosító elfogadja,akkor a számla értéke a munka elvégeztekor hiánytalanul kifizetésre kerül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete a lakáson belüli, saját tárgyakra terjed ki, a felelősségbiztosítás pedig a másnak okozott kárra. Mivel a zeneiskola a lányának használatra adta a hegedűt, amiért ő anyagilag felelős, így a kárt önmagának okozta, tehát nem tartozik a felelősségbiztosítás alá.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Adatvédelmi törvény miatt nem tekinthet be a káraktába, amennyiben kifogása van, azt írásban kell jeleznie biztosítója felé.